Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes
Ingyenes telefonos alkalmazás szülőknek
A láz, más néven hipertermia az immunreakció része, hasznos és gyógyító folyamata a szervezetünknek. Erre való tekintettel jött létre a LázBarát applikáció, amelynek köszönhetően a szülők tájékozódhatnak gyermekeik egészségügyi állapotáról, és arról is, hogy milyen esetekben szükséges felkeresni a háziorvost.
Adatbázis készült a budapesti biciklijavító üzletekről
"A járműjavító műhelyek nyitva tartásának biztosítása, szükséges a lakosság mobilitási igényeinek kiszolgálása és a gazdaság működtetése szempontjából. Járvány-megelőzési és egészségügyi hatásai mellett a kerékpározás egy környezetbarát, helytakarékos és széles tömegeknek elérhető közlekedési forma, amely világszerte bizonyította hasznosságát a vírushelyzetben” – fogalmazott közleményében a Magyar Kerékpárosklub, miután jogerős döntés született arról, hogy nyitva maradhatnak a bicikliszervizek.
A korlátozó intézkedések határideje meghosszabbodik
A kormány döntése alapján az érvényben lévő korlátozó intézkedések március 22-ei határideje legalább egy héttel meghosszabbodik.
Álláspont: Idősek védelme az online térben, Új tájékoztató címkék a műszaki termékeken
Téma: Idősek védelme az online térben, Új tájékoztató címkék a műszaki termékeken
Fogadóóra: Fejlesztések Rákoscsaba-Újtelepen
Halász Dezső önkormányzati képviselő Rákoscsaba-Újtelep már megvalósult, illetve idén sorra kerülő fejlesztéseit, beruházásait ismerteti a Fogadóóra adásában.
Egészség mentén: A Magyar Rákellenes Liga tevékenysége a járvány idején
Téma: A Magyar Rákellenes Liga tevékenysége
Március 15-i megemlékezések Rákosmentén
A Himnusz eléneklésével vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 173.évfordulójára való megemlékezés március 15-én Rákoskeresztúron az 513. utcai Honvédsíroknál.
Átfogó vizsgálat indul az alternatív fehérjeforrások területén
Az alternatív fehérjeforrások fogyasztásában rejlő kockázatok feltérképezése és értékelése érdekében komplex vizsgálatsorozat lefolytatásával bízta meg az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatalt.
Beszéljünk az egyszülős gyermekek sorsáról!
Az Egyszülős Központ vezetője, Nagy Anna által közölt adatok szerint, ma Magyarországon, körülbelül háromszázezer olyan családról tud a szervezet, ahonnan vagy az édesanya vagy az édesapa hiányzik, valamint több mint félmillió olyan gyermekről, akiket egyedülálló szülő nevel. Az érintettek köre azonban jóval nagyobb.
Javában tart a pollenszezon
Évről évre kora tavasszal a hazai lakosság több mint 30 %-a kezdi előkészíteni a zsebkendőket és az antihisztamin tartalmú készítményeket, ugyanis a természet ébredésével kezdetét veszi a pollenszezon. A kellemetlen allergiás tünetek lefolyását több tényező befolyásolja: a pollenek fajtája, az időjárási viszonyok és a légszennyezettség mértéke egyaránt meghatározó e tekintetben. Mindemellett egyre többször jelentkeznek úgynevezett keresztreakciók is.
Önkormányzati Percek: A tantermen kívüli digitális oktatás gyakorlati tényezői
Téma: A tantermen kívüli digitális oktatás gyakorlati tényezői
Zöldközelben: Tavaszi aktualitások a madárvilágban
A Zöldközelben adásában szó esik az ablakokat "támadó" madarakról és a tavaszi fecskevédelmi időszakról is.